Motorkerékpár (“A” kategória)

yzr250“A” kategória fogalma

Nemzetközi kategória. Motorkerékpár korlátozás nélkül.

Még milyen jármű vezetésére jogosít?

Az “A” kategóriára érvényesített vezetői engedéllyel vezethető még az “A” korlátozott kategóriába és az “A1” és „A2” kategóriába tartozó motorkerékpár, valamint – az orvosi érvényesség lejártát követően is, de legfeljebb az engedély kiállítását követő tíz évig – a segédmotoros kerékpár, a lassú jármű és pótkocsija, a kerti traktor és az állati erővel vont jármű.

A tanfolyamra való felvétel feltételei

Tanfolyamra az vehető fel, aki
-aki betöltötte 24. életévét vagy 6 hónappal fiatalabb

-20 éves vagy annál 6 hónappal fiatalabb és legalább 2 éve van „A2” motorkerékpár vezetési gyakorlata. Azonban 21 éves koráig csak olyan triciklit vezethet aminek a teljesítménye a 15 kW-ot nem haladja meg,
-egészségileg alkalmas;
-írásbeli nyilatkozata alapján a 35/2000. (XI. 30.) BM rendeletben meghatározott közlekedésbiztonsági feltételeknek megfelel;
-nyilatkozik, hogy legalább 8 osztályos bizonyítvánnyal rendelkezik.

Vizsgadíjak

A Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont tájékoztatása szerint 2024. február 3-ától változnak a közlekedési vizsgadíjak, amelyek részletesen ITT érhetők el.

Közlekedési alapismeretek számítógépes vizsga: 10.500 Ft. (2 éven belül  tett “A1”, “A2” vagy “A” korlátozott KRESZ vizsgával mentesül a vizsga alól)
Járműkezelési gyakorlati vizsga: 9.000 Ft
Forgalmi gyakorlati vizsga: 24.000 Ft

A vizsgára bocsátás feltételei

Elméleti vizsgára az bocsátható, aki

-a tanfolyam elméleti részét igazoltan elvégezte;
-a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Járműkezelési gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

-az összes elméleti vizsgatárgyból sikeresen vizsgázott vagy 2 éven belül szerzett “A1” alkategóriás vagy “A” korlátozott kategóriás vezetői engedéllyel rendelkezik;
-a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
-a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Forgalmi gyakorlati vizsgára az bocsátható, aki

-sikeres járműkezelési vizsgát tett;
-a kötelező gyakorlati órákat igazoltan teljesítette;
-a vizsga időpontjában is megfelel a tanfolyamra való felvételre előírt többi feltételnek.

Kezdő vezetői engedély

Az elsőként szerzett nemzetközi kategóriás vezetői engedély a vizsga napjától számított két évig kezdő vezetői engedélynek minősül. A kezdő vezetői engedéllyel motorkerékpáron utas nem szállítható.